Színházi kiválóságok nagyváradon

Ahogyan azt a nagyváradi és partiumi színházszeretők megszokhatták, a Festum Varadinum ideje alatt Varadinum Tavaszi Bérletet hirdet a Szigligeti Színház, amelynek keretében idén a színházi élet olyan kiválóságai látogatnak Nagyváradra, mint a Győri Balett, a Miskolci Nemzeti Színház, vagy a Gyulai Várszínház, illetve kiemelkedő előadásaival lesz jelen az egri Gárdonyi Géza Színház is. A programkínálatban ugyanakkor egy különleges operaelőadás is helyet kapott, amelyet Selmeczi György rendezésében hoznak el Nagyváradra a Színház- és Filmművészeti Egyetem tavaly végzett színművészei.

2015-ös vendégszereplésüket követően ismét Nagyváradra látogatnak a világhírű Győri Balett művészei. A fennállásának negyvenedik évfordulóját ünneplő társulat május 10-én, 19 órától mutatja be Bolero és Romance című két egyfelvonásosát. Az est első részében a Ravel-zeneműre, a második részben pedig Kodály-művekre koreografált táncszimfóniákat láthat a közönség, amely előadásokkal Európa és a világ több jelentős színpadán is fellépett már a társulat.

Május 15-én, a Várad Kulturális Folyóirattal partnerségben Darvasi László próza- és drámaíró Karády zárkája című, a Gyulai Várszínházban bemutatott zenés monodrámáját láthatja a közönség a Szigligeti Stúdióban, Bartha Boróka színművésznő tolmácsolásában.

Május 18-án, 19 órától az egri GG Tánc Magyar rapszódia című táncelőadását tűzi műsorára a Szigligeti Színház: a nagyszínpadi produkció Liszt Ferenc rapszódiájának, és általa a magyar ének- és zenehagyományok gazdag világát idézi meg.

Szintén a magyar ősi zenei forrásokból, illetve anyanyelvi kultúránk szentekhez kapcsolódó irodalmi anyagából inspirálódott Selmeczi György Ős-operák című előadása, amelyet május 21-én láthat a közönség. A szervezők szándéka szerint az előadást – az időjárás függvényében – szabadtéren szervezik meg.

A Szigligeti Színház jó partnerséget ápol az egri Gárdonyi Géza Színházzal, amely május 22-én, 19 órától Bernard Shaw Warrenné mesterségi című szatirikus színművével vendégeskedik a teátrum nagyszínpadán.

A Varadinum Tavaszi Bérlet nagyszínpadi előadásainak sorát a Miskolci Nemzeti Színház előadása zárja, amely Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című drámájából készült produkcióval érkezik Nagyváradra. Az első világháború hétköznapjait, a nemzetek közötti konfliktusokat, és a nemzeteken átívelő emberi tragédiákat megjelenítő alkotást az évad egyik legkiemelkedőbb magyar színházi alkotásaként tartja számon a szakma. Az előadást május 24-én, 19 órától, a Festum Varadinum zárónapján láthatja a közönség.

A színházi eseménysorozat utórendezvényeként, május 25-én, 19 órától az Árkádia Színházban tűzi műsorára a színház a Magda, a Szabó című előadást, amelyben debreceni színművészek állítanak emléket a száz évvel ezelőtt született alföldi író-nagyasszonynak.

Az előadásokra jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában (Moscovei / Szilágyi Dezső utca 7. szám, nyitva kedden és csütörtökön 10-19, szerdán és pénteken 13-19 óra között, illetve egy órával a délelőtti és hétvégi előadások előtt), valamint online a www.biletmaster.ro oldalon.

A szervezők ugyanakkor felhívják minden kedves érdeklődő figyelmét, hogy a Festum Varadinum Szigligeti Színház által szervezett nagyszínpadi produkcióira (Romance. Bolero, Magyar Rapszódia, Warrenné mestersége, Feketeszárú cseresznye) kedvezményes árú bérlet váltható. 

A színház programjáról bővebben a www.szigligeti.ro honlapon, vagy az intézmény Facebook-oldalán  olvashatnak az érdeklődők.